Amikor magyar bakák és egy erdélyi báró bevonultak Albániába

https://kep.index.hu/1/0/3654/36543/365437/36543760_2791974_3227a5e97cd3e36c294a38e8030f11bf_wm.jpg
Megosztás/Share

Montenegró 1916 januárjában történt megszállásával a központi hatalmak balkáni hadműveletei még távolról sem értek véget. További feladatuk volt a dél felé menekülő szerb sereg üldözése és az Albániában támaszpontokat kialakító olaszok kiszorítása.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1915-ös balkáni hadműveleteit és Montenegró elfoglalását sikeresen parancsnokló Kövess Hermann tábornok a magyar népfelkelőkből toborzott XIX. hadtestet bízta meg Albánia megszállásával. Az 1912-ben függetlenné vált Albánia elvileg semleges ország volt, de az antant, amely 1914 nyarán annyira felháborodott Belgium semlegességének megsértésén, később, amikor az ő katonai érdekeiről volt szó, már nem volt ennyire kényes a nemzetközi jogi előírásokra.

Görögök, szerbek, olaszok, franciák és persze albánok

A világháború kitörését követően Albánia déli részét a szintén semleges görögök, északi vidékeit pedig a Monarchiával harcban álló szerbek szállták meg. A belső anarchiától sújtott ország középső részén a háborúba 1915 májusában belépő olaszok lettek az urak, akik Valona kikötőjében ütötték fel főhadiszállásukat.

Albánia fővárosa ekkoriban Szkutari (mai nevén: Shkodra) volt, ide a világháborús káoszban, 1914 végén a montenegróiak vonultak be. Miután a montenegrói kormány kapitulált, 1916. január 24-én a város a Monarchia kezére került. A bevonulás nem volt sem ünnepélyes, sem romantikus, a városban az éhhalál szélén álló szerb katonák százainak siralmas látványa és az elpusztult lovak tetemeinek elviselhetetlen bűze fogadta a császári és királyi egységeket.

Nem nyaralni mentek Korfura

Szkutari elestének napján az utolsó szerb egységeket is sebesen evakuálták az albán városhoz közeli, a korábbi évszázadokban a velenceiek által használt San Giovanni di Medua kikötőből, ami ma Shëngjin néven népszerű albániai üdülőhely. A szerb hadsereg megtépázott maradványa, amely ekkor már a délebbre fekvő Durazzóban (Durrës) volt, igyekezett onnan gyalog vagy hajóval minél gyorsabban odébbállni, és a francia flotta ezen a ponton elkezdte felgyorsítani a szerb erők átszállítását az ekkor hivatalosan még semleges Görögország szuverenitása alatt álló Korfu szigetére, amit az antant nemes egyszerűséggel megszállt erre a célra.

Átkelés az Albán-Alpokon

A túlnyomórészt magyar csapatokból álló 2. hegyi dandárt 1916 januárjában a koszovói Prizren településre irányította a főparancsnokság. Az ottomán kori hangulatú, karcsú minaretekkel teli városban érte a parancs, hogy a lehető leggyorsabban át kell kelnie az albán hegyeken, és a tengerparton le kell csapnia a még mindig evakuáció alatt lévő szerb csapatokra, illetve a velük szövetséges Esszád Toptani pasa albán csapatainak maradványára.

Esszád Toptani pasa

az albán történelemnek egy hírhedten gátlástalan figurája volt,

aki a szerbek és olaszok támogatásától remélte, hogy az anarchiába taszított országának királyává válik. Ő volt Észak-Albánia leghatalmasabb földesura, nem kevesebb mint negyvenezer holdas birtokkal. Volt egy tízezer főt számláló hadserege, amelynek segítségével elnöknek kiáltatta ki magát a megfélemlített albán törvényhozási képviselőkkel.

Ennek a seregnek a tagjait egy őket személyesen is jól ismerő magyar csendőrtiszt lesújtóan csak „Albánia söpredékének” nevezte a korabeli sajtóban, de ezen a jelzőn Albánia mai lakói sem akadnának fenn. A pasa és emberei ugyanis gátlás nélkül kiszolgálták Szerbia érdekeit; fegyverrel, lőszerrel és a központi hatalmak egységeinek mozgásáról adott hírszerzési információkkal segítették a szerbek 1915/16-os átkelését az albán hegyeken keresztül a tengerpartra.

Esszád pasa a háború végéig az antant talonban tartott ütőkártyája maradt,

egészen addig, amíg egy Avni Rustemi nevű fiatal albán nacionalista ki nem oltotta életét a párizsi Continental Szállodában.

A koszovói Prizren és az albán tengerpart közötti útvonal ekkor még ismeretlen terep volt, modern térképek nem álltak róla rendelkezésre. A szerbek ugyan már kétszer átkeltek rajta, először 1912–13 telén, másodszor pedig 1915 kora telén, de mindkétszer hatalmas veszteségekkel. A 2. hegyi dandár menetvonala követte

a menekülő szerb király

és kíséretének néhány héttel korábbi útvonalát a Drim folyó völgyében, majd a katolikus mirdita törzs földjén keresztül a tengerpartig. A szerb átkeléseknél a magyar hadmozdulat logisztikáját sokkal alaposabban megszervezték, így télvíz idején minimális veszteséggel átjuttatták nemcsak a dandár személyzetét, hanem vele együtt több ezer lovat is. 

Durazzo elfoglalása

A központi hatalmak elől menekülő szerbeket több irányból is üldözték. Az 1913-as vereségük miatt bosszúszomjas bolgárok keleti irányból loholtak utánuk, a szerbek tudták, hogy az ő fogságukba esni nem lenne szerencsés.

A Monarchia XIX. hadteste Szkutari irányából vonult északról délre, koszovói albán csapatokkal is kiegészülve, ez utóbbiak szintén szívesen elszámoltatták volna a szerbeket korábbi sérelmeikért. Február első napjaiban el is érték a Mati folyó partját, majd február második felében már az olaszok és Esszád pasa erői által védett Durazzo kikötővárosát ostromolták, ahonnan a szerb hadsereg egységeit nem sokkal korábban evakuálták.

Február végén a várost a Monarchia erői,

köztük magyar nemzetiségű alakulatok

hatalmukba kerítik. A katonák között voltak győriek, budapestiek, szegediek, debreceniek, illetve a később elcsatolt területeinkről pozsonyiak és nagyváradiak. A magyar egységek, illetve a velük harcoló zágrábiak és a vakmerőségükről ismert bosnyákok támadásai elől az olaszok meghátráltak, hadiflottájuk segítségével elmenekültek. Az antant a frontvonalat csak több száz kilométerrel délebbre, az Ohridi-tónál és Dél-Albániában tudta stabilizálni 1916 derekán.

Egy erdélyi báró az albán katolikus zászlóalj élén

A Monarchia megpróbált az albánok soraiból toborozva újabb katonai egységeket felállítani. Bár harchoz szokott népről volt szó, és a fegyverekhez is jól értettek, a modern hadseregbe való betagozásuk nehézségekbe ütközött. A fiatal albán férfiak rendkívül ügyetlennek bizonyultak a fegyelmezett csapatmozgásban, menetelésben, amit

a mi katonáink elképedésére még dobszó és katonazenekar segítségével sem tudtak elsajátítani.

Az albán alakulatok élére a Monarchia a helyiek mentalitását értő és nyelvüket beszélő parancsnokokat helyezett. Egyikük

báró Nopcsa Ferenc erdélyi földbirtokos volt,

aki korábban már eltöltött néhány évet az észak-albániai hegyvidéken, élményei és megfigyelései alapján írt könyvei a nemzetközi albanológia máig fontos forrásai.

Pollmann Ferenc hadtörténész kutatásaiból tudjuk, hogy Nopcsa reaktivált tartalékos tisztként egy 3-4 ezer fős, zömmel Gjakova környékéről származó, kizárólag katolikus albánokból álló alakulat parancsnoklását kapta meg 1916 elején. Az albán egységek egyenruhát nem kaptak, de a sapkájukon piros-fekete kokárdát, karjukon pedig fekete-sárga karszalagot viseltek, és másfél korona napidíjban részesültek, amiből étkezésüket fedezték.

A kalandos életű erdélyi báró azonban nem tudott elég erőskezű parancsnoka lenni fegyelmezetlen irreguláris alakulatának. A keze alatt szolgáló katolikus albánok Tirana közelében a muzulmánok fosztogatásba kezdtek, az ilyen túlkapásokat pedig a bécsi hadvezetés nem tolerálta, ezért Nopcsát hamarosan leváltották.

A szerző Magyarország volt nagykövete Koszovóban, a fenti cikk a Koszovó történetéről készülő könyvének Index számára átdolgozott részlete.

Maradj otthon és tanulj valamit ...ma is, ...holnap is, ...holnapután is
Ma is tanultam valamit 1-2-3.

Ma is tanultam valamit 1-2-3: Most együtt csak 9990 forintért!

Megveszem most!

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/tudomany/til/2021/02/14/amikor-a-magyar-bakak-es-egy-erdelyi-baro-bevonultak-albaniaba/