Nem bírnak magukkal a szerbek, egymást érik az illegális bulik az országban

Megosztás/Share

Több mint 700 vendéget talált szombat este a kommunális milícia egy belgrádi klubban, miután annak már este nyolc órakor be kellett volna zárnia – közölte a Pannon RTV. Arról is írnak, hogy a résztvevők több szempontból is megszegték a járványügyi szabályozásokat, mivel zárt térben Szerbiában is csak korlátozott számban tartózkodhat egyszerre több ember.

Megjegyzik, hogy az épület kiürítése több mint 40 percig tartott, és az illetékes szervek este kilenc óra után ellenőriztek egy éjszakai bárt. 

A hely tulajdonosát megbírságolták, és valószínűleg további büntetésre is számíthat a járványügyi intézkedések megszegése miatt.

A lap arról is ír, hogy a rendőrség szintén szombat este leleplezett egy másik illegális bulit Belgrádban, itt négyszáz embert találtak, akik szintén nem adtak sem a távolságtartásra, sem a maszkviselésre. 

Nem akármilyen buli volt egyébként ez a második: a rendezvényen egy ismert szerb énekes, Sloba Radanović énekelt és szórakoztatta a közönséget.

A hatóságok eljárást indítanak a szervezők ellen.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/02/15/szerbia_illegalis_bulika/