A világ leggazdagabb emberei közül kettő egymásnak esett

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/j/e/f/jeffbezosamazon-432404.jpg
Megosztás/Share

Elemzők szerint a bírósági csörte a nagy amerikai technológiai óriás és a hazai pálya előnyéből profitáló indiai vállalat között évekre meghatározhatja Indiában az internetes kereskedelem alakulását. Ez egy masszív harc lesz, az Amazon eddig még nem találkozott ilyen erős riválissal egyik piacán sem – tette hozzá a Forrester elemzője.

Az Amazon az egész kiskereskedelmet forradalmasította a világon és a világ leggazdagabb emberévé tette az alapítót Jeff Bezost (aki pillanatnyilag a második helyen áll a Bloomberg adatai szerint), de a Reliance vezérigazgatóját, Mukesh Ambanit (aki egyébként India leggazdagabb embere) sem kell félteni, ha iparágak felforgatásáról van szó.

A szektor szakértői szerint az indiai milliárdos kiskereskedelemmel kapcsolatos tervei az Amazont és a Wal-Mart indiai leányvállalatát, a Flipkartot is kihívás elé állíthatják. Az Amazon agresszívan terjeszkedik Indiában, ahol reményei szerint nagyot szakíthat a gyorsan növekvő e-kereskedelemben mind az internetes vásárlásoknak, mind az élelmiszer-kereskedelemnek köszönhetően.

Közben Mukesh Ambani sem tétlenkedik, nemrégiben 3,4 milliárd dollár értékben vásárolt kiskereskedelmi érdekeltségeket a Reliance Industries a Future Grouptól. Az Amazon 2019 óta 49 százalékos részesedéssel rendelkezik a Future Couponsban, amivel közvetett tulajdonrészt szerzett a Future Retailben. A vásárlás mögött részben az állt, hogy ezzel megakadályozhatják a Future Group eladásra kerüljön indiai vállalatoknak, például a Reliance Groupnak.

Forrás: Prashanth Vishwanathan/Bloomberg via Getty Images

A Future Retail egy „hagyományos” kiskereskedelmi cég, üzleteket, szupermarketeket üzemeltet Indiában, az FMCG szektor nagyszereplője, élelmiszereket és divatcikkeket is értékesítenek. A koronavírus-járvány erősen megütötte a cégcsoportot, és azt állítják, hogy a Reliance befektetése létfontosságú ahhoz, hogy talpon maradjanak.

A bírósági csata legutóbbi fordulójában, múlt hétfőn Delhi legfelsőbb bírósága érvénytelenítette az egy héttel korábbi döntését, ami felfüggesztette a tranzakciót. Az Amazon természetesen fellebbezést nyújtott be.

Elemzők szerint az Amazon nem fogja könnyen feladni a harcot, leginkább azért, hogy az akvizícióval a Reliance behozhatatlan előnyre tehet szert.

De mi a tét? Ha a Reliance felvásárlása megvalósul, a kiskereskedelmi üzletága több mint 1800 üzlettel bővül India 420 városában, emellett a Future Group nagykereskedelmi és logisztikai üzletágához is hozzáfér majd. A Reliance-nak van pénze és van befolyása is, ami szükséges ezen a piacon, nincs viszont nincs tapasztalata az internetes kereskedelemben.

Ha az Amazon sikerrel jár a bíróságon, az jelentősen betehet a versenytárs internetes kereskedelmi terveinek.

A két milliárdos csörtéje nagy figyelmet kapott, ami nem is csoda, tekintve, hogy India az a piac, amit az utolsó nagy növekedési régiónak tartanak, az Egyesült Államok és Kína után nincs még egy ekkora piac a világon. Ahol ráadásul meglehetősen alacsony az internetes kereskedelme penetrációja. India kiskereskedelmi szektora 850 milliárd dolláros piac (ennek felét az élelmiszerek adják), de az internetes kereskedelem ebből egyelőre csak kis részt hasít ki, jelenleg főleg olyan tartós termékeket vásárolnak interneten a helyiek, mint az okostelefonok. A Forrester elemzője 25 százalék feletti növekedést vár, 2023-ra 85 milliárd dolláros piac lehet az e-kereskedelem Indiában. A járvány ebben sokat segít, ami Indiában is az internetes kereskedelem felé terelte a fogyasztókat az országban, ahol szigorú lezárásokat foganatosítottak.

Az Amazon-Reliance ügy egyben azt is mutatja, hogy a külföldi szereplőknek azért nincs könnyű dolga a jelentős növekedés potenciállal kecsegtető Indiában. Kormányrendeletek protekcionista intézkedésekkel védik a helyi kiskereskedőket, az e-kereskedelmi vállalatok például nem árusíthatnak saját márkás termékeket az országban és az adatok használatával kapcsolatban is szigorúak. Nem az Amazon az egyetlen külföldi tulajdonú nagyvállalat, amelyik nehézségekkel küzd Indiában, a Cairn Energy és a Vodafone például adózási ügyek miatt került bíróság elé nemrégiben.  

(BBC)

Címlapkép: Elif Ozturk/Anadolu Agency via Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.portfolio.hu/uzlet/20210216/a-vilag-leggazdagabb-emberei-kozul-ketto-egymasnak-esett-470042