Idén érdemes felfedezni a nemzeti parkokat: ezer kilométeres tanösvény-hálózat várja a kirándulókat

https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/11/1605872579-vcDlw0S5v_md.jpg
Megosztás/Share

A túraútvonalak majdnem mindegyike védett természeti területen vezet keresztül és egyedülálló élményt kínál

– közölte az MTI-vel kedden az Agrárminisztérium.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén 15, applikációval is bejárható túraútvonal található. A koronavírus-járvány talán még inkább ráirányította a figyelmet arra, hogy a minket körülvevő környezet milyen hatalmas érték és egyre szívesebben járunk be egy-egy természeti területet, ráadásul az applikáció segítségével ezt még könnyebben megtehetjük

– idézi a közlemény Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt, aki a budaörsi Gubóvirág tanösvényt kereste fel Balczó Bertalannal, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkárával.

Balczó Bertalan kiemelte, hogy a nemzetipark-igazgatóságok több mint 100 ezer hektáron valósítanak meg élőhelyfejlesztést célzó beruházásokat. Mint hangsúlyozta: “az aktív védelmi intézkedések mellett ugyanolyan fontos az is, hogy bemutassuk ezeket az értékeket a nagyközönség számára, éppen ezért 2014 óta 16 milliárd forintot fordítunk ökoturisztikai beruházásokra a nemzeti park igazgatóságoknál. Ennek köszönhetően a látogató- és bemutatóhelyekhez kapcsolódóan tanösvények létesülnek és újulnak meg országszerte”.

Magyarországon a tanösvények többsége térítésmentesen, szabadon látogatható; az állomásokat jelző táblák és papír alapú kiadványok mellett számos esetben már mobil applikációk segítségével is bejárhatók az útvonalak.

A tanösvény-hálózatnak köszönhetően az érdeklődők megismerhetik Magyarország természeti kincseit, például a sziklagyepek növény- és állatvilágának életét, a szikes pusztákat, a tavakat, az ártéri területeket, a mocsarak madár- és növényvilágát, a bazaltorgonákat és a dolomitokat, miközben számos helyen egyedülálló panorámában lehet részük

– áll az Agrárminisztérium közleményében.

Címlapkép: Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.hellovidek.hu/utazas/2021/02/16/iden-erdemes-felfedezni-a-nemzeti-parkokat-ezer-kilometeres-tanosveny-halozat-varja-a-kirandulokat