Újabb adományozó konferenciát szervez Jemen számára az ENSZ a svéd és svájci kormánnyal

https://kep.index.hu/1/0/3670/36700/367003/36700329_2803271_583a972cf81c70bda7ed143ff88ebb2c_wm.jpg
Megosztás/Share

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) kedden közölte, hogy újabb adományozó konferenciát szervez Jemen számára Svédország és Svájc kormányával március 1-jén.

Jens Laerke, az OCHA szóvivője elmondta: 2020-ban nyolc humanitárius ügynökség volt kénytelen a 2019-es finanszírozás körülbelül felének megfelelő összeggel dolgozni, miközben nagymértékű éhínség fenyegette a jemeni lakosságot. A 2019-es 3,6 milliárd dolláros (1067,68 milliárd forintos) összeg segített enyhíteni az éhínséget, de a 2020-as 1,9 milliárd dolláros (563,5 milliárd forintos) összeg miatt 

sok humanitárius szereplő kénytelen volt csökkenteni vagy felfüggeszteni tevékenységét.

„A jelenlegi humanitárius műveletek nem elegendőek, muszáj őket fokoznunk” – mondta Laerke, aki hozzátette: eddig 230 millió dolláros (68,21 milliárd forintos) finanszírozást kaptak az idén, ami messze elmarad a szükségestől.

A konferencián a tervek szerint részt vesz António Guterres ENSZ-főtitkár, illetve a svéd és svájci külügyminiszter is.

A 2014 augusztusa óta tartó jemeni polgárháborúban 

milliók váltak földönfutóvá,

az ENSZ decemberi eleji becslése szerint több mint 233 ezer ember vesztette életét, és a világszervezet szerint a világ legnagyobb humanitárius tragédiája alakult ki az országban, ahol a körülbelül 28 milliós lakosság mintegy

80 százaléka szorul segítségre alapvető szükségleteinek kielégítése érdekében.

Szaúd-Arábia tárgyalásokat folytat a szegény országok vakcinaellátásáról

Szaúd-Arábia polgárháborútól szenvedő Jement és rossz helyzetben lévő, szegény afrikai országokat szeretne oltóanyaghoz segíteni.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/02/16/ujabb-adomanyozo-konferenciat-szervez-jemen-szamara-az-ensz-a-sved-es-svajci-kormannyal/