Hatalmas válság fenyeget, Ukrajnában már az adósok alsóneműit bocsátják árverésre

Megosztás/Share

Elkobzott alsónemű is szerepel az ukrán igazságügyi minisztérium aukciós honlapján, ahol az adósságban vergődő állampolgárok magánjellegű tárgyait értékesítik. A 2015-ben bevezetett, Setan névre keresztelt állami aukciós rendszerben tehenet, kutyát és juhot is árusítottak már. A koronavírus-járvány miatt  az adósok száma pedig tavaly kétmillióra emelkedett. 

Az ukrán média számára korántsem szokatlan jelenséget a BBC szúrta ki.

Az aukcióra bocsátott több pár alsóneműt Krivij Rih városában foglalták le a hatóságok, és 19,4 hrivnya (átszámítva 205-206 forint) értékben értékesítik őket páronként.

Az ukrán közösségi médiában messzire visszhangzott a hír, amikor két elkobzott kutyát akartak értékesíteni. Az egyik ukrán képviselő nevetségesnek nevezte az esetét, Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter pedig egyenesen értelmetlennek találta a háziállatok értékesítését.

A járvány óta bedőltek a háztartások

A BBC kiemeli, hogy az adósok száma jelentősen, mintegy 300 ezerrel nőtt és az ENSZ kutatásai szerint a háztartások 40 százalékában legalább egy családtag elvesztette az állását a koronavírus-járvány miatt.

A Gazdasági Együttműködési- és Fejlesztési Szervezet decemberi jelentése szerint pandémia miatt Ukrajna az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági recessziójával szembesülhet,

a 41 millió lakosból akár 9 millió fő szegényedhet el. 

Az adósok vagyonának aukciójára hivatalos webalapú rendszert 2015-ben vezettek be, és az Igazságügyi Minisztérium szerint eddig mintegy 14,1 milliárd hrivnya (364 millió font; 506 millió dollár) ingatlant adtak el rajta.

A minisztérium a vámszolgálat által lefoglalt vagyontárgyakat adományozza árvaházaknak, kórházaknak és iskoláknak is.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/02/17/ukrajna-aukcio-magantargyak/