Covid-gyógyszerrel csencselő orvost vettek őrizetbe Budapesten

Megosztás/Share

A budapesti doktor a megalapozott gyanú szerint koronavírus betegségben szenvedőknek szánt gyógyszerekkel kereskedett. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint az ügyben

nagyszabású akció keretében vettek őrizetbe két embert, valamint több személyt előállítottak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben egy budapesti kórházban dolgozó orvos érintett, akinek munkaköréből adódóan hozzáférése volt a kórházban Covid-19 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók.

A megalapozott gyanú szerint az orvos egy korábbi páciense közreműködésével a betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket ellenszolgáltatásért cserébe, rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesítette.

Az orvos ezzel csökkentette az egészségügyi intézmény készletét, veszélyeztette a kórházban koronavírus betegségben szenvedők életét, illetve azoknak az egészséges, gyógyszeres kezelésre nem jogosult személyeknek is veszélyeztette az életét, akiknek értékesítették a gyógyszereket.

Az eljáró ügyészek több helyszínen gyógyszereket, vesztegetéssel összefüggésbe hozható készpénzt, és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben eddig öt embert állított elő, két személyt – köztük az orvost – őrizetbe vett, kihallgatásuk folyamatban van.

Az akcióról készült ügyészségi felvételeket hamarosan közzétesszük.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/02/18/koronavirus-gyogyszer-visszaeles/