Észak-koreai hackerek ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban

https://kep.index.hu/1/0/3672/36723/367234/36723455_2804927_73026bcb88b4bf54fe243c6c57829e62_wm.jpg
Megosztás/Share

Vádat emeltek három észak-koreai programozó ellen szerdán az Egyesült Államokban, amiért számítógépes csalással több mint 1,3 milliárd dollárnyi pénzt és kriptovalutát loptak el bankoktól és különböző cégektől, valamint hollywoodi filmstúdióknak is kárt okoztak – írja az MTI. 

Az igazságügyi minisztérium szerint a vádlottak a bűncselekmények elkövetésekor az észak-koreai katonai hírszerző szolgálat alkalmazásában álltak. A tájékoztatás szerint a hackerek több bűncselekményt is elkövettek, beleértve a Sony Pictures Entertainment elleni, 2014. novemberi kibertámadást is.

Az akciót  amelynek során a Sony Pictures belső levelezését, forgatókönyveket, megjelentetésre váró filmeket, valamint a cég dolgozóinak és filmsztároknak személyes adatait is ellopták  egy magát “Guardians of Peace”, vagyis a béke őrzőinek nevező hackercsoport vállalta magára.

A hackerek akkor azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a “The Interview” című vígjátékot,

amelyben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) két amerikai újságírót bíz meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával.

A vád szerint a hackerek részt vettek a különösen nagy kárt okozó WannaCry 2.0 zsarolóvírus létrehozásában. A 2017-es  150 országra kiterjedő  kibertámadás első célpontjai között volt a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS), amelynek informatikai és távközlési rendszerei hosszú órákra leálltak. A támadás miatt számos brit kórházban egy ideig csak a sürgősségi eseteket fogadták, és sok előre tervezett műtétet el kellett halasztani, mert hozzáférhetetlenné váltak a páciensek adatai.

Ezen kívül azzal is vádolják a hackereket, hogy 2018 és 2020 között Dél-és Délkelet-Ázsiában, Mexikóban és Afrikában bankok számítógépes hálózatát törték fel.

A jelentés szerint az elkövetők olyan programokat telepítettek, amelyek kriptovaluta-alkalmazásokat céloztak meg.

Az igazságügyi minisztérium közlése szerint egy kanadai-amerikai állampolgár elismerte bűnösségét abban, hogy segített tisztára mosni a hackerek pénzét.

Bár a három állítólagos hacker az észak-koreai kormánynak dolgozik, az Egyesült Államok állítása szerint

időnként különböző más országokban, köztük Kínában és Oroszországban is állomásoztatták őket.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/02/18/eszak-koreai-hackerek-ellen-emeltek-vadat-az-egyesult-allamokban/