Sztrájkoltak a makói gumigyárban

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=e469ee5e-7106-419c-b921-bd3c62647b89
Megosztás/Share

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak szerda délben a dolgozók a Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában – írja a Népszava. Az épp műszakban lévő 400 munkavállaló mintegy fele szüneteltette a munkavégzést.

A dolgozók elsősorban a tarthatatlan munkakörülmények ellen tiltakoznak – nyilatkozta a lapnak Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke. A makói gumigyár cégvezetése ugyanis nyáron a járványra hivatkozva egyoldalúan felmondta a többletmunka elrendelését is szabályozó kollektív szerződést, és ezzel szabad kezet kapott a még a gyárban maradt munkások korlátlan túlóráztatására. A telephelyen most mintegy 1700-an dolgoznak, miután tavasszal sokan kiléptek a cégtől, mert nem vállalták a vezetőség által egyoldalúan bevezetett új munkarendet. A maradókat pedig azóta egyre jobban hajszolja a cégvezetés, hogy a megrendeléseket a kisebb létszámmal is teljesíteni tudják.

A cég MTI-nek kiadott közleménye szerint munkáltató elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről, és törekszik arra, hogy a munkavállalókkal együtt tudja a makói telephely versenyképességét javítani, és ezzel a gyár hosszútávú jövőjét biztosítani. A sztrájkbizottság követeléseivel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések. 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint – írja ugyancsak az MTI – a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft-nek – a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő – nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20210218_sztrajk_makoi_continental#rss