Még egy évvel elhalasztották az Aerosmith budapesti koncertjét

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=67eb1540-f351-4102-8a98-f86d245cddbe
Megosztás/Share

A 2020 nyarára meghirdetett koncertet egyszer már eltolták egy egész évvel, de most a 2021 nyarára tervezett koncertről is kiderült, hogy elmarad.

Nyomon követve a jelenlegi példanélküli és változó helyzetet, és mivel az Aerosmith rajongók egészsége, valamint biztonsága az elsőszámú prioritás, sajnos egyértelművé vált, hogy az Aerosmith európai turnéját nem lehet megtartani 2021 nyarán. Ezért a zenekar 2021. július 12-re tervezett budapesti fellépése is későbbi időpontban, 2022. július 10-én kerül megrendezésre a Puskás Arénában

közölte honlapján a LiveNation koncertszervező cég. Hozzátették: „Kérjük, továbbra is tartsák meg a jegyüket, azok automatikusan érvényesek lesznek az új dátumra.”

Az Aerosmith budapesti koncertjét még épp a koronavírus-járvány kirobbanása előtti utolsó pillanatokban, 2019 decemberében hirdették meg, és a turné az együttes 50 éves fennállását ünnepelte volna. A járvány miatt előbb 2021 júliusára tolták a teljes turnét, de most ezt a dátumot is egy újabb évvel csúsztatták.

A csapat legutóbb 1994-ben járt Magyarországon, akkor az MTK-stadionban lépett fel. Előtte egy évvel, 1993-ban a Budapest Sportcsarnokban koncertezett.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/kultura/20210223_Meg_egy_evvel_elhalasztottak_az_Aerosmith_budapesti_koncertjet#rss