Vakcinaigazolványt vezetett be Görögország, elsőként az EU-ban

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=da097223-8cf1-416f-9fef-efea5b3684f4
Megosztás/Share

A görög kormány ezzel próbálja menteni az idei turistaszezont.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Első uniós tagállamként Görögországban állítottak ki vakcinaigazolványt. Az athéni kormány célja az, hogy megkönnyítse az országok közötti utazást, és megmentse a nyári turistaszezont – számolt be az Euronews.

Athén abban bízik, hogy az egész Európai Unióban megkönnyítik majd azoknak az utazását, akiket már beoltottak a koronavírus okozta betegség, a Covid-19 ellen. Erről a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz javaslatot is benyújtott már, amelyben azt szorgalmazza, hogy a vakcinaigazolvány ne a diszkrimináció, hanem inkább az engedmények eszköze legyen.

Kiriákosz Pierrakakisz digitális politikáért felelős miniszter az Euronewsnak elmondta, hogy álláspontjuk szerint a határátlépésekre kellene fókuszálni.

Azt javasoljuk, hogy a határokon maradjon meg a negatív teszt bemutatásának és a karanténba vonulásnak a lehetősége, de akit már beoltottak, az hadd lépjen be korlátozások nélkül a másik országba. Egyfajta gyorssávot lehetne kialakítani a reptereken, a beoltottak ide állhatnának, és nem oda, ahová a többiek. Ez az egész nagyon egyszerű.”

A péntek óta működő rendszerben hétfő reggelig 55 ezer igazolványt állítottak ki olyan embereknek, akik már az oltás mindkét dózisát megkapták.

Az Euronews ugyanakkor felvetette, hogy az okmány széleskörű felhasználáshoz még sok kérdésre kell választ találni. Például arra, hogy az egyes országok hogyan, mi alapján ismerik, fogadják el a más államokban kiállított igazolványokat. Azt is meg kell határozni, hogy pontosan milyen információknak kell szerepelniük a dokumentumon.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/vilag/20210223_gorogorszag_vakcina_igazolvany_koronavirus_jarvany#rss