Egyre több beteg gyerek szorul terápiás segítségre, hogy fel tudja dolgozni a kezeléssel járó pszichés terhelést

Megosztás/Share

Korábban elsősorban daganatos és más súlyos betegséggel küzdő gyerekeknek tartottak ingyenes mese- és művészetterápiát a Mosoly Alapítvány szakemberei, de a koronavírus-járvány kitörése óta az alapítvány terapeutái már a neurológiai és gyermekpszichiátriai osztályokon is dolgoznak.

Az idén 25 éve aktív alapítvány csütörtöki közleménye szerint évente átlagosan 230 gyereknél diagnosztizálnak valamilyen daganatos betegséget, ami nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komoly terhet jelent a gyerekeknek.

A Mosoly Alapítvány szakemberei egy különleges mese- és művészetterápiával segítik ezeknek a gyerekeknek a gyógyulását. A terápiák célja, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, be tudják fogadni a kórházi kezeléseket, és lelkileg felkészülve vágjanak neki a gyógyulás folyamatának. Az alapítvány terapeutái Budapesten, Debrecenben és Pécsett gyermekonkológiai, őssejt-transzplantációs, endokrinológiai és diabétesz-, neurológiai, gyermekpszichiátriai osztályokon és vesecentrumban tartanak foglalkozásokat.

Az újdonság a korábbi időszakhoz képest az, hogy a Covid-19 óta a szakemberek munkájára neurológiai és gyermekpszichiátriai osztályokon is számítanak: 2021-ben ugrásszerűen, 80 százalékkal nőtt meg az igény az ilyen terápiás foglalkozásokra.

A Mosoly induláskor élményprogramokkal igyekezett enyhíteni a beteg gyerekek szorongásait, aztán az évek során a fókusz fokozatosan került át a terápiás munkára, míg nem ez lett a legfontosabb tevékenységük. Most 25 év elteltével az alapítvány alapítók, terapeuták, szülők, korábbi résztvevők, üzletemberek és művészek bevonásával 25 napos kampányt indít, hogy bemutassa a szervezet működését, és felhívja a figyelmet azokra a pszichés terhelésekre, amik a gyerekeket érik állandóan változó tágabb környezetükben.

Megosztás/Share

Forrás: https://444.hu/2022/09/30/egyre-tobb-beteg-gyerek-szorul-terapias-segitsegre-hogy-fel-tudja-dolgozni-a-kezelessel-jaro-psziches-terhelest?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication