Elnézést kért az iPhone-gyárban történt balhé miatt a Foxconn

Megosztás/Share

Bocsánatot kért világ legnagyobb iPhone-gyárát működtető Foxconn a héten a gyárban kitört összecsapások miatt. A kínai Csengcsouban található 200 ezer embert foglalkoztató üzem dolgozóinak a szigorú járványügyi lezárásokból lett elegük, a karantén alatt lévő gyárterületről megpróbáltak kitörni, még a biztonságiakkal is összecsaptak.

A Kínában érvényes szabályok szerint a gyár munkásai nem hagyhatják el az üzemet, a váltás belépését pedig nem engedélyezik a hatóságok. A gyár hálótermeiben nem különítették el a koronavírus-fertőzötteket, a dolgozók a közösség médiában elterjedt vidókon azt mondják, hogy nem kaptak elegendő élelmiszert sem. A munkások között elterjedt a hír, hogy a beígért bónuszok kifizetése is csúszni fog.

„Csapatunk megvizsgálta az ügyet, és felfedezte, hogy technikai hiba történt a felvételi folyamat során” – Foxconn közleményében, utalva az új munkavállalók munkába állásra. Azt, hogy pontosan milyen hiba volt ez, a közlemény nem részletezte. A vállalat közölte, hogy megállapodott munkavállalókkal a vita megoldására, és hogy a termelés az üzemben folytatódik. Az Apple azt írta az ügyben, hogy együttműködik a Foxconn-nal a helyzet megoldása érdekében. (Reuters)

Megosztás/Share

Forrás: https://444.hu/2022/11/24/elnezest-kert-az-iphone-gyarban-tortent-balhe-miatt-a-foxconn?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication