A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Dunaferr felszámolását

Megosztás/Share

Kedd este jelent meg egy rejtélyes rendelet a Magyar Közlönyben, ami a felszámolási eljárás szabályait módosította, és már akkor lehetett sejteni, hogy ezt a bajban lévő Dunaferr miatt írták. Így is lett, ugyanis csütörtökön a Fővárosi Törvényszék közölte: a bíróság haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatályba lépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által 2022. december 14-én az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban.

A Törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt – írják.

Az ideiglenes vagyonfelügyelőnek a végzés kézhezvételét követő napon meg kell kezdenie a tevékenységét, amelyről 8 napon belül tájékoztatnia kell a bíróságot.

A felszámolásban a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel jár el. Ilyen esetekben a törvényszék a kezdeményező kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül elrendeli a felszámolást, ezzel egyidejűleg pedig a felszámolói névjegyzékből ideiglenes vagyonfelügyelőt rendel ki a céghez. A felszámolásról és az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről szóló végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. Az ideiglenes vagyonfelügyelőt megilletik mindazok a jogok, amelyek a felszámolót megilletik.

A Dunaferr zűrös hátteréről szeptemberben írtunk. Egy hete a vállalat már nem tudta kifizetni a több ezer dolgozó bérét sem.

Megosztás/Share

Forrás: https://444.hu/2022/12/15/a-fovarosi-torvenyszek-elrendelte-a-dunaferr-felszamolasat?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication